Hírek és vélemények Szadáról

MARGITABLOG

KACSA AZ ELKERÜLŐ ÚT?

2017. május 23. - margitablog

Majd másfél évvel a szadai lakossági fórum után, amiről blogunk is beszámolt, újabb lakossági megbeszélést tartott Pásztor Béla polgármester az elkerülő útról 2017. május 22-én, most éppen a veresegyházi Ivacs településrészen. A megjelent több mint száz ember sem újabb fejleményeknek, sem konkrét nyomvonalterveknek, sem az eső elől megvédő tetőnek nem örülhetett. Ment a maszatolás és a homályos jövőbe tekintés, no meg zuhogott az eső, de a jelenlévőket mindez nem tántorította el attól, hogy kifejtsék véleményüket.

p1580602_1280x720.jpgTöbb mint százan jelentek meg a fórumon

Megtudtuk, hogy az állam a közel 4-5 milliárdos projektet nem támogatja, így alapvetően önkormányzati forrásból valósulhatna meg a beruházás. Azonban a feltételes mód itt nagyon helyén való, Pásztor Béla többször hangsúlyozta, hogy minden bizonytalan.

p1580606_1280x720.jpgPásztor Béla veresegyházi polgármester tájékoztatta a lakosságot

A rövid tájékoztató után csak úgy záporoztak a lakossági kérdések, így hamar egyértelművé vált, hogy nincsen konkrét nyomvonalterv, még úgynevezett tanulmányterv szintjén sem.

p1580618_1280x720.jpgEgy lakó saját grafikáját lobogtatja

Egy fiatalember saját grafikáján – amit még a polgármesternek is megmutatott – jól szemléltette, hogy az elkerülő út különböző nyomvonalváltozatai szájról-szájra járva bizonytalanságban tartják az embereket.

p1580638.JPGTermészetesen többen is nagyon érdeklődtek a kinyomtatott papír után.

 p1580645.JPGNyomvonalterv változatok szájról szájra

A polgármester elmondta, hogy valóban nincsenek még kiviteli tervek, 60-70 millió forintért most szeretnének tanulmányterveket készíttetni. Sőt, az előkészítés során a leendő elkerülő út nyomvonalát biztosító területeket is meg kívánják szerezni. Ez azt jelenti, hogy szadai földtulajdonosok is előre dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen Veresegyház Önkormányzata fizetni fog, mint a katonatiszt, persze, HA!

p1580653_1280x720.jpgHosszan tartott a maszatolás

Mindent összevetve, HA lesz megfelelő forrás, HA elkészülnek a tanulmány és kiviteli tervek, HA lezárulnak a területszerzések, és HA az állam is úgy akarja, akkor bizony lehet szó elkerülő útról, addig viszont csak a szájak értelmetlen járatása és az eső a biztos.

Az alábbi videó egy rövid nagyon kivonatos összefoglaló a lakosság fórumról - szadai szemmel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://margitablog.blog.hu/api/trackback/id/tr3512533531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása