Hírek és vélemények Szadáról

MARGITABLOG


A szadai kert alatt, kert alatt

Rendhagyó falutörténeti bemutató

2017. július 23. - margitablog

Közel ötvenen sétáltak ma Tóth Évi vezetésével Szada utcáin, hogy megismerhessék a település történetének néhány fejezetét. Az izgalmas falubemutató után várjuk a beígért újabb kirándulásokat. – Szubjektív képes tudósítás. A Székely-kert bejárata előtt 17.30-kor találkoztak az érdeklődők. A túra…

Tovább

FORGALOMLASSÍTÁS - AHOL SZÁMÍT AZ ÁLLAMPOLGÁR

ÉS AHOL NEM: a szadai önkormányzat időhúzása igazán "Guinness Rekord"

Már többször írtam a Pazsaki úton tapasztalható gyorshajtásról és a lakosság összefogásáról is. Úgy látszik azonban, hogy hiába egyeztet folyamatosan a lakóközösség immár több mint egy éve a szadai önkormányzattal és a polgármesterrel, hiába szavaztak meg nagy többséggel a település képviselői 2016.…

Tovább

ÖSSZEFOGÁSSAL A GYORSHAJTÁS ELLEN

A Pazsaki úton már régóta tarthatatlan a helyzet, hiszen a 30 km/h sebességkorlátozást nagyon sokan jelentősen átlépik, így veszélyeztetve a járókelők és a szabályosan közlekedők testi épségét. Azonban most változás állhat be, hiszen Szada Nagyközség Önkormányzata elfogadta a lakók beadványát és a…

Tovább

ÉLETVESZÉLYES A PAZSAKI UTCA! + VIDEÓ

Be kell tartatni a KRESZ-t!

Sajnos mindennapi történetet örökített meg Simon Tamás, amikor néhány napja a családjával sétálni indult. A Margita elméletileg védett övezet. 30 km/h-val lehetne csak közlekedni személygépkocsival, éppen azért, hogy a gyalogosok és az ittlakók nyugalma biztosított legyen. A Pazsaki utcán azonban…

Tovább

ÚJÉV – ÚJ BLOG

A pezsgő, ropogós malacsült és a lencsefőzelék elfogyasztása után eleget teszek újévi fogadalmamnak és elindítom ezt a blogot, amely egy nagyon összetartó lakóközösségről, a Margitán élőkről, valamint Szadáról fog szólni. Hírek és vélemények várnak majd benneteket.…

Tovább
süti beállítások módosítása